Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy eddig nem hoztam új részt,
de a másik bloggommal foglalkoztam. Remélem nem haragszotok! :( Ezt hosszabbra írtam meg, mivel sokáig nem hoztam. Néhány változtatást vezetek be a részekbe, szerintem majd
érezhető lesz a változás.
Hétfő: Reggel: 7:00
Reggel megint arra az átkozott kürtszóra keltem fel.
Párnámat fejemre húztam, hogy próbáljam csökkenteni a zajt – ami nem nagyon
sikerült -. Mindenki ébredezni kezdett, így engem sem hagyhattak az ágyban, ha
ők már felkeltek. Miután sikeresen kiráncigáltak az ágyból, elindultam a
szekrényem felé, hogy kiválasszam az aznapi ruháimat. Ezek után a fürdő felé
vettem az irányt. Letusoltam és rendbe szettem magam. Hajamat begöndörítettem
és felfogtam cofba. Ezekkel sikeresen végeztem és a pizsimet is a
helyére raktam. Szerencsémre Emma már készített kávét így nekem nem kellett
megcsinálni. Leültem a csésze kávémmal az asztalhoz, ahol a többi táborlakó
ült.
-Jó reggelt! – köszöntöttem az összes álmos arcú fiatalt.
-Reggelt! – köszönt vissza Harry, a
többiek csak intettek egyet vagy biccentettek felém. Mindenkit kikészít
a tábor most már meglehet érezni, hogy itt vagyunk három és fél hete. Kávémat
elszürcsölgettem és már álltam volna fel mikor megéreztem egy kezet a combomra
simulni. Ashton szórakozott velem. Az asztal alatt szerencsére senki sem
látta, de mindenki látta az egyre jobban piruló arcomat. Kezét feljebb tolta és
már nem is tudott volna feljebb menni így ott pihentette tovább. Ráemeltem
tekintetemet és mérges pillantásokat lövelltem felé. Vette a lapot csak nem
érdekelte. Megszorította combom jelezve, hogy mégis mit akar. Sejtésem
beigazolódott amikor befejezte reggelijét, a nyugi szoba felé húzott. Bezárta
maga után az ajtót és meg sem várva a reagálásom, neki tolt a falnak finoman és elkezdte
szívogatni és harapdálni a nyakam. Egybe fonódó halk nyögéseink betöltötték a
szobát. A levegő felforrósodott. Átvettem az irányítást, ledöntöttem az ágyra
és felé másztam. Hajam kibontottam és beletúrtam – pont úgy, mint a filmekben
-, a Nirvana-ás pólóját szépen, lassan lehúztam róla. Puszikkal hintettem
be felső testét, mire ő csak nyöszörgött alattam. Kigomboltam nadrágját és azt
is csiga lassúsággal húztam le róla . Bokszerét még egy darabig rajta hagytam
és azon keresztül kényeztettem. Mikor már ez a ruhadarab is lekerült róla…
Hétfő: Délelőtt: 11:00
Ash és az én közös „programunk” után – már felöltözve –
kiléptünk a faházból. Ő vissza ment a villába beszélgetni Calum-mal és Mike-al. Én
viszont a saját faházunkba indultam. A kilincset lehúzva, beléptem a
helyiségbe, ahol – mint kiderült – nem voltam egyedül.
-Szia! – köszönt a régen oly szépen csengő hang ami most már
inkább mondható dörmögésnek.
-Szia! – köszöntem vissza az elhalkuló hangomon a szöszi
srácnak.
-Figyelj, lehet, hogy szakítottunk, de azért beszélgethetnék. Nem
szeretném, hogy ez miatt a barátságunk is megromoljon. – kezdett bele
monológjába Luke, aki már a „szétválásunk” óta nem szól hozzám. – Megértem,
hogy szereted Ashton-t, de azért nem kellett volna megcsalnod vele, aztán pedig
nem szólni hozzám. Legalább próbáltad volna megmagyarázni vagy mit tudom én, de
azt csinálod, hogy inkább mutogatod, hogy milyen jó neked, mert szeretsz
valakit és ő is szeret téged. – már-már kiabált.
-Most az a bajod, hogy szeretek valakit? Vagy az, hogy
éppenséggel nem téged? – förmedtem rá.
-Tudod mit – ordított majd kis habozással rá folytatta – igen, az
a bajom, hogy nem engem! – nagyon is meghökkentett az amit mondott. Szóval még
mindig szeret. – Mondj már valamit! – könyörgött.
-Azt akarod, hogy mondjak valamit? Akkor mondok. Undorodom
tőled! Undorodom attól, hogy mielőtt kidobtál volna képes voltál megfektetni! –
üvöltöttem le a fejét. Majd egy nagyon halk hanggal megszólaltam. – De még
mindig szeretlek. Megpróbáltam ezt az érzést elfelejteni irántad, de nem ment.
– Luke
arcvonásai teljesen megváltoztak és fájdalom ült ki rá. Hatalmas fájdalom ami
nem tudom mitől volt. Pár lépéssel közelebb jött így fejemet hátra kellett
döntenem, hogy szemébe tudjak nézni. Kezét arcomra simította, így fogva közre
azt. Könnyek gyűltek szemébe amik utat
törtek maguknak, folytak az arcán. Homlokomra puszit nyomott majd a sajátját
neki döntötte az enyémnek. Úgy mint az első nap a táborban, amikor először
megcsókolt. Édes ajkai hoztak vissza a valóságba. Ajkaimat szétnyitottam, így utat adva nyelvének, ami az
enyémet masszírozta. Heves csók csatát vívtunk, amit csak a levegőhiány miatt
fejeztünk be. Homloka még mindig az enyémen pihent, így fürkészte szemeimet.
Amikben csalódottság tükröződött vissza.
-Sajnálom, ezt nem szabadott volna. – jelentett ki a számomra egy
világrengető mondatát.
-Ezt meg, hogy érted? – kérdeztem vissza, mert azt hittem, hogy
talán rosszul értelmeztem.
-Egy eszméletlen nagy r*banc vagy! Engem is és még Ashtont is megcsalod. – bennem elpattant valami vagy inkább
összetört. Tenyerem egy hatalmas csattanással ért az arcához, ami miatt feje
ugyan abba az irányba fordult. Sírva – vagy inkább zokogva – futottam ki a
szobából. Az ajtót becsapva magam után, rohantam a kis ösvényhez ami az én kis titkos rejtekhelyemre visz. A tó mellett állt egy nagy szikla amiről csordogált egy patak bele a
tóba. Ott volt egy nagyobb kitüremkedés és azt vettem célba. Miután sikeresen
felértem oda, leültem és tovább folytattam a sírdogálást. Úgy két órát ülhettem
ott amikor elkezdett hűvösebb lenni és beborult az ég. Elindultam lefelé a
szikláról, hogy még a vihar előtt vissza érjek a táborba. Egy kis
„szikladarabra” vagy micsodára akartam rálépni mikor a lábam megcsúszott és
leestem. 3 métert zuhantam az éles kőtörmelékre. Nem tudtam felkelni, mert
eltört a bordám és valószínűleg a lábam és a kezem is, így ott maradtam,
hatalmas kínok közepette.
