8. Fejezet - Akkor mi most szakítottunk?

Péntek: Délután: 15:00

Taylor meg a többi látogató még mindig a táborban volt. Alig vártam, hogy 19 óra legyen mivel akkor távoznak. Már csak 4 óra, nyugtattam magam.

-Harry elmegyünk futni? – kérdeztem tőle

-Persze csak átöltözöm.

Valahogy furcsa volt, hogy Taylor meg Luke annyit beszélgetnek és, hogy milyen jóban vannak.

Vissza értünk a futásból Harry-vel. Kerestem Luke-ot mivel meg szerettem volna beszélni vele ezt az ügyet Taylor-al kapcsolatban de nem volt sehol, a többieket is kérdeztem ők sem látták Luke-ot. Taylor is eltűnt. Aggódtam, hogy talán együtt vannak… Mindenhol kerestem majd eszembe jutott, hogy még a nyugi szobában nem néztem meg.

Már-már idegbetegként futottam a nyugi szoba elé. Kinyitottam szép lassan az ajtót. Legszívesebben összeestem volna.

Kiborultam… összezavarodtam… szétestem… de legfőképp összetörtem…

Könnyes szemmel becsaptam az ajtót, egy nagy levegőt véve megfordultam, felnéztem az égre majd elindultam sétálni. Sétálni bárhova csak el innen. Én elmenekültem, elmenekültem a fájdalomtól. 

-Sage várj! Kérlek! – futott utánam Luke. – Állj meg! Könyörgöm!

Nem érdekelt mit mond, nem érdekelt semmi. Futni kezdtem, futni ahogy csak bírtam. Menekültem.

-Sajnálom! – ordított utánam.

Én megálltam, megfordultam és láttam, hogy könnyes szemmel kezdett rohanni felém.

-Miért csókoltad meg? Mit érzel Taylor iránt? – kérdeztem nagyra kerekedett szemekkel.

-Ő csókolt meg engem de nem tudom mit érzek iránta.

-És irántam?

-Nem tudom.

-Akkor ideje lenne eldönteni! – válaszoltam lesütött szemekkel.

-Szakítanunk kéne még eldöntöm! – erre felkaptam a fejem és elhullattam egy könnycsepet.

Kínos csönd volt. Itt volt a vége. Taylor újra tönkre tett.

-Barátok? – kérdezte, rám nézett majd mindketten lesütöttük a szemünket és újra földet bámultuk.

-Ha eldöntötted, hogy mit érzel kérlek értesíts! – mosolyogtam de nem igazán tudtam megjátszani.

-Te leszel az első aki megtudja! – megint kínos csend uralkodott melyet az én hangom tört meg… újra.

-Akkor mi most szakítottunk?

-Úgy tűnik. – ekkor megfordultam és elindultam a tábor felé – De én… - kis habozással rá – szeretlek!

Ránéztem és láttam rajta ismét azt az elhatározottságot. Elkezdett felém sétálni közben mélyen a szemembe nézett. Elém állt és mint a filmekben egyre csak közeledet felém.

-Szeretlek!

-Mond mégegzszer!

-Szeretlek! – mondta majd megcsókolt de így még nem csókolt meg soha.

Elkezdett távolodni a szánk de még mindig közel voltunk egymáshoz. Oda hajoltam és akkor már én csókoltam meg nem akartam, hogy vége legyen. Ez volt az a perc aminek nem kéne, hogy vége legyen.

-Ebbe bele bonyolódtam. Most akkor együtt vagyunk? Megint?

-Sage ez rajtad múlik! Megbocsátasz nekem akkor igen.

-Én megbocsátok ha nem jelentett semmit!

-Nem jelentett semmit és nem is fog soha!

-Szeretlek! Nagyon! – majd megcsókoltam.

-Én is nagyon szeretlek! – mondta két csók között.

Remélem tetszett! :D 9.Fejezet jövök! Vigyázz! :3